Project Life
Nem hittem volna. Sokáig elutasítottam, ellenálltam. Ez scrapbook? Hiszen csak kép, kártya, azt jócakát. Nem éreztem benne a kihívást. Annyira egyszerűnek tűnt első ránézésre. Aztán rájöttem, hogy nem az.
Akkor jöttek a kifogások: "a mi életünk ennyire nem érdekes, elég egy-két minialbum" ja, ami sose lesz kész, ""ááááá, nem is fényképezek ehhez eleget", "szar a fényképezőm ehhez", és "baromi
drága".
Na ez valahol mind igaz volt, aztán tavaly Férj meglepett szülinapomra egy kis NIKON kompakt géppel, és elindult valami.
Augusztusban eszméltem rá, hogy milyen irdatlan mennyiségű képet készítettem egy év alatt, és milyen szörnyű lenne, ha ez csak a gépen lenne elérhető. Ezeket bizony nézegetni kell. Igen ám, de mibe? Ennyi albumot én ugyan nem csinálok, egy-egy momentumot kiragadni, meg nem adja vissza a teljes évet. Ennek felismerése volt az a pillanat, amikor megfogalmazódott bennem, hogy nekem Project Life album KELL!!!!
Tudom, digis is vagyok, de szeretek tapogatni :D így a hagyományos felé húzott a szívem.
Nekiálltam hát a Pinteresten nézelődni, cikkeket olvasni, és percről-percre jobban tetszett, rájöttem, mennyit lehet babrálni egy oldallal, messze nem csak kép-kártya.
Beszereztem, hát egy kisebb....khm....hörcsögOrsi, nagy készletet, meg egy kisebbet is (hátöööö) az induláshoz, két albumot (ki fogok térni erre is) tasakokat, dátumbélyegzőt, chipboardokat, ...tulajdonképpen mindent ami kellett.
Aztán elutaztunk, és itt jön képbe a kisebb album, mert már úgy mentem, hogy én azt az utat abban fogom megörökíteni. Igyekeztem mindet fényképezni, és úgy, hogy majd arra az oldalra az pont jó lesz, ahhoz a naphoz, és jegyzetelni, stb. Aztán amikor konkrétan nekiálltam esett le, hogy MUHAHA, hittem én ilyen könnyű? egy tasaknak két oldala van (szőkeOrsi), úgy kell képeket válogatni, méretezni, előhívatni,.megszenvedtem vele. Közel 3 hónapig készült, de az első kártyától az utolsóig imádom!
Legközelebb mutatok is pár oldalt :D
Akkor jöttek a kifogások: "a mi életünk ennyire nem érdekes, elég egy-két minialbum" ja, ami sose lesz kész, ""ááááá, nem is fényképezek ehhez eleget", "szar a fényképezőm ehhez", és "baromi
drága".
Na ez valahol mind igaz volt, aztán tavaly Férj meglepett szülinapomra egy kis NIKON kompakt géppel, és elindult valami.
Augusztusban eszméltem rá, hogy milyen irdatlan mennyiségű képet készítettem egy év alatt, és milyen szörnyű lenne, ha ez csak a gépen lenne elérhető. Ezeket bizony nézegetni kell. Igen ám, de mibe? Ennyi albumot én ugyan nem csinálok, egy-egy momentumot kiragadni, meg nem adja vissza a teljes évet. Ennek felismerése volt az a pillanat, amikor megfogalmazódott bennem, hogy nekem Project Life album KELL!!!!
Tudom, digis is vagyok, de szeretek tapogatni :D így a hagyományos felé húzott a szívem.
Nekiálltam hát a Pinteresten nézelődni, cikkeket olvasni, és percről-percre jobban tetszett, rájöttem, mennyit lehet babrálni egy oldallal, messze nem csak kép-kártya.
Beszereztem, hát egy kisebb....khm....hörcsögOrsi, nagy készletet, meg egy kisebbet is (hátöööö) az induláshoz, két albumot (ki fogok térni erre is) tasakokat, dátumbélyegzőt, chipboardokat, ...tulajdonképpen mindent ami kellett.
Aztán elutaztunk, és itt jön képbe a kisebb album, mert már úgy mentem, hogy én azt az utat abban fogom megörökíteni. Igyekeztem mindet fényképezni, és úgy, hogy majd arra az oldalra az pont jó lesz, ahhoz a naphoz, és jegyzetelni, stb. Aztán amikor konkrétan nekiálltam esett le, hogy MUHAHA, hittem én ilyen könnyű? egy tasaknak két oldala van (szőkeOrsi), úgy kell képeket válogatni, méretezni, előhívatni,.megszenvedtem vele. Közel 3 hónapig készült, de az első kártyától az utolsóig imádom!
Legközelebb mutatok is pár oldalt :D
